Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)
1981-09-01 / 5. szám
„Én nehéz nyelvű vagyok... Kérlek Uram, csak küldd, akit küldeni akarsz.” (II Mózes 4:10, 13.) „Nem tudom! Képtelen vagyok rá! ” Ezek a szavak Isten sok áldásának állottak már útjába. Új misszionáriusokként, akik lelkipásztori szolgálatra vártunk, azt hallottuk, hogy tanítói, iskolai munkára kérnek minket. Ezt válaszoltuk: „Mi azt sosem csináltuk; nincs arra minősítésünk. Nem érezzük magunkat arra képesnek.” Püspökünk így szólt: „Megtanuljátok majd, hogy a misszionáriusok sok olyan dolgot tudnak elvégezni, amit azelőtt soha sem tettek és azt gondolták, hogy nem tudnak megtenni.” Néhány évi lelkészkedésünk után nemcsak arra kértek, hogy tanítsunk, hanem hogy a bentlakással működő iskolát igazgassuk is. Aztán megelégedve láttuk, hogy elfogadható munkát tudtunk végezni, amit valóban élveztünk is. Sőt más áldások is voltak. Viszont némelyeket elmulasztottunk aszerint, hogy hajlandók voltunk-e csinálni, vagy nem olyan dolgokat, amit azelőtt sohasem tettünk. Nem alázatosságot jelent az, amikor valami újat viszszautasítunk, ha Isten kér arra, hogy megtegyük. Inkább az Istenben való hit hiányára mutat ez, abban az Istenben, Aki Mózeshez így szólt: „Eredj és én leszek a te száddal, és megtanítlak téged arra, amit beszélned kell.” IMÁDKOZZUNK: Istenünk, adj nekünk akaratot arra, hogy megtegyük, amit Te kérsz, még ha azelőtt soha sem tettük is. Bízunk abban, hogy megtanítasz arra, amit tudnunk kell. Ámen. — Amikor Isten vezet, gondoskodik is. — Eleanor Kline Health (Indiana) PÉNTEK, OKTÓBER 2. — Olv.: II. Mózes 4:10-17, 27-30.