Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-01-01 / 1. szám

„A kenyér amelyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?” (1.Kor.10:16)

Az ősi katakombában a fagyos szél végigsüvített a folyosón. A nyílt tűz, az állott víztócsak és a lámpa olajának szaga összekeveredett.

Egy presbiter a durván faragott kőasztal előtt állt, osztotta a kenyeret és a bort a római keresztyéneknek.

Századok teltek el, de Istennek népe azóta is nagy alázattal, lelki éhséggel járul az Úr asztala elé, hogy részesüljön Jézus megtöretett testének és vérének jegyeiben, hogy lélekben találkozzon Urával, Megváltójával.

A korai keresztyének életüket kockáztatták akkor, amikor istentiszteletre és úrvacsorára gyűltek össze. Ma is vannak a világ különböző részében keresztyének, akik hitüket titokban, félve kell gyakorolják. Életük, munkahelyük elvesztését kockáztatják az istentiszteleti és úrvacsorái alkalmakon való részvétel által.

Külön áldásban és kegyelemben részesülnek azok, akik szabadon, félelem nélkül gyakorolhatják hitüket. Vajon tudatában vagyunk-e igazán ennek, és megbecsüljük-e, megköszönjük-e Istennek ezt a kegyelmét? Vagy természetessé vált már ez, és nem élünk az Isten adta lehetőségekkel?

Légy hűséges keresztyén gyermeke az Úrnak. Élj is rendszeresen az Úrvacsorával!

IMÁDKOZZUNK: Urunk, Istenünk! Bár méltatlanok vagyunk kegyelmedre, szeretetedre, kérünk, munkáld továbbra is a hitbeli vágyakozást a szívünkben Igéd után, hogy éljünk jobb keresztyén életet a Te dicsőségedre. Ámen.

— Az úrvacsorában lelki közösségé kovácsolódunk az Úrban.—

Wm. Francis Forbes, SSB (Antioch,Tennessee)

SZOMBAT, JANUÁR 5. — Olv.: Máté 26:17-19, 26-30.