Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-01-01 / 1. szám

.Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.” (Zsolt. 77:1)

Éppen befejeztem reggeli áhítatomat, gondolataim még az Úrnál voltak, amikor észrevettem, hogy az én rózsaszínű violám teljes pompájában virágzik. Néhány héttel ezelőtt azt hittem, hogy a virág téli álomra szenderült. Ezért az ablakpárkányon egy világos, de kevésbé feltűnő helyre tettem. Az új fényforrás megtette hatását, csodát művelt, és a kis virágot ismételten dús virágzásnak indította.

Gyakran az az érzésünk, hogy az Úr nincs velünk. Nem felel imánkra. Nem hallgatja meg kérésünket. Ha ilyenkor nem engedjük hitünket ellaposodni, sőt még nagyobb ragaszkodással sóvárgunk Feléje, kitéve lelkünket, szívünket az igehirdetéseken, az imaközösségeken keresztül felénk áramló isteni fénynek, akkor megtapasztalhatjuk az Úrnak lelki életünket újra virágzásba indító erejét és hatalmát.

Tudd meg, Testvérem, hogy Isten élő Úr. A Tőle nyert hited mindig virágozhat, mert fényét attól a hallhatatlan fényforrástól kapja, akiben teremtettél, megváltattál és fenntartatsz, az élő — Úr Jézus Krisztustól.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk, az Úr Jézus Krisztusban! Segíts, hogy mindig fogékonyak lehessünk a Tőled jövő fényre, szeretetedre, igédre, hogy ezt mások meglátva, nagyobb hitre jussanak.

— Kitettem magamat ezen a napon Isten felém áramló Fényének? —

Florine Foerster (Kessel-Lo, Belgium)

PÉNTEK, JANUÁR 4. — Olvassuk: Zsolt. 77.