Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-01-01 / 1. szám

„Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen.” (Jób 1:22) Jób kérdezhette volna: „Miért zúdította Isten rám mindezeket a csapásokat?” Ehelyett azonban, a pillanat­nyi lesújtó híreket hallva is, Istennek a jóságára gondolt, ami előzőleg betöltötte életét. A ránkszakadó bajok megváltoztatják Istenhez való vi­szonyunkat? Azt gondoljuk, hogy Isten hibát követett el, amikor bajba sodort bennünket? A múlt évben valahányszor egy-egy családi ünnepünk volt, a telefon mindannyiszor rossz hírt hozott. Házassá­gi évfordulónkon feleségem testvére halt meg hirtelen; eljegyzésünk napján anyósom szélütést kapott; születés­napomon a fivérem halálhírét telefonálták meg Euró­pából. Mégis mindezek között megtaláltuk azt a belső erőt, mely emlékeztet Istennek sok múltbeli jótéteményére. Az Istenben való bizalomnak csodálatos növekedését ta­pasztaltuk, amikor az Ő gondviselő irgalmára bíztuk ma­gunkat. Hitünk Istenben való rendíthetetlen bizalommá épült. Jób arra tanított minket, hogy Isten hűségét hirdessük a próbák közt is. IMÁDKOZZUNK: Örökkévaló Istenünk, akinek a ke­gyelme örökkévaló és gondviselése naponkénti, dicsé­rünk Tégedet. Magasztalunk Urunk, hogy bajban, szo­morúságban is a Te szeretetednek napsugarát láttattad meg velünk. Dicsőség legyen neked. Ámen. — Isten ígérete nem könnyelművé tesz, hanem erőt ad. — Schümm Robert William, (Elgin, Illinois) CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 7. — Olvassuk: Jób 1:13-22.

Next

/
Thumbnails
Contents