Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-01-01 / 1. szám

„Bízzál Istenben, mert még hálát adok néki az ő orcájának szabadításáért.” (Zsolt. 42:6)

Mária barátnőm magára maradt, s egyedül kellett gondot viselnie négy kicsiny gyermekére. Rokona sem volt a közelben, akire támaszkodhatott volna. Gyárban dolgozott, hogy el tudja tartani őket. Nem is volt nagyobb baj, amíg orvosa nem közölte vele, hogy műtét céljából kórházba kell mennie. Rémület fogta el a hírre. Mi történik négy gyermekével?

A szomszéd házaspár ahogy ezt megtudta, rögtön átment hozzá. Éppen akkor értem oda, amikor felajánlották neki, hogy távollétében gondot viselnek gyermekeire. Mária csoldálkozva és érthetetlenül tekintett rájuk: hogyan tehetnek ilyet, soha nem hallott ilyen emberi jóságról. Szomszédainak válasza egyszerű volt: Isten kimondhatatlanul szeret bennünket. Az Ő szeretetét akarjuk megosztani. — így kezdett Mária Isten és az Ö szeretete felől érdeklődni. Amikor szomszédai bizonyságot téve, beszélni kezdtek az Istenről,, az egész ház megtelt Istennek, Krisztusban kijelentett szeretetével.

Bízzál te is! Isten karja hozzád is elér, s még hálát adsz érte.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, köszönjük Néked, hogy a Te szereteted mindenkor és mindenhol velünk van ! Bocsásd meg, hogy erről oly sokszor megfeledkezünk. És könyörgünk töltsd be tudatunkat, egész lényünket a te kegyelmes szeretetednek állandó érzésével. Ámen.

— Mindenkor bízom Isten jelenlétében és szabadításában. —

CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 24. — Olvassuk: Zsolt. 42.

Chilvers Gordon (Anglia)