Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-09-01 / 5. szám

PÉNTEK, OKTÓBER 10. — Olvassuk: ÍJán.4:7-21. A szeretetben nincsen félelem; és a teljes szeretet ki­űzi a félelmet.” (lJán.4:18) Már 5 éve börtön-kórházban vagyok. Itt ismertem meg Jézus Krisztust az Igén keresztül. Benne való hitem se­gített arra, hogy mindinkább megismerjem magamat is, és birkózzam bűneimmel, igazi problémámmal. Neki köszönhetem, hogy a közeljövőben szabadulok, hogy testben-lélekben szabad leszek. Nyomorúságomnak vége a fenti Igével kezdődött. Megértettem, hogy gyűlölöm az embereket, azért félek tőlük. Aztán magamat gyűlöltem meg, s önmagámtól és indulataimtól féltem. Végül Is­tentől, az örök Bírótól kezdtem félni. Jézus hozta szá­momra a szeretetet és a megoldást minden bajomra. A szeretet csodáját szeretném hirdetni minden gyöt­rődő, boldogtalan embernek. Isten nagy szeretetét mutat­ja ez a csodálatosan teremtett világ is, de Jézus meg­váltói munkájában érezzük meg azt a legteljesebben. Abban, hogy Isten elküldte az Ő Fiát engesztelő áldoza­tul a mi bűneinkért. El tudjátok-é képzelni azt a testi­leg teljesen kiszolgáltatott, bűnös beteget, aki tele van gyűlölettel, rettegéssel, s egyszerre megérti, megérzi, hogy Isten szereti. Azért engedte bele ebbe a mélység­be, hogy vad, értelmetlen gyermekét meg világosíthas­sa, meggyógyíthassa. Mikor fogja megérteni a világ s az egyének, hogy minden bajnak oka a gyűlölet, s az egyedüli kivezető út a szeretet? IMÁDKOZZUNK: Atyám, segítsd az embereket, hogy vizsgálják meg magukat, hogy megtalálják a gyűlölet gyökerét, és eljussanak a szeretet forrásához. Ámen. — Vágyakozol-é a tiszta boldogság után? — John D. Harrison (Georgia)

Next

/
Thumbnails
Contents