Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-01-01 / 1. szám

„Megtérve és megnyugodva, megmaradhattatok volna, csöndességben és reménységben erősségtek lett volna, de ti nem akarátok.” (Ézs.30:15)

A legtöbb ember ereje felett küzd, hogy valamit elérjen az életben. Nem tudja rábízni magát Istenre. Nem tud bizalommal, csendben várni, míg Isten cselekszik. Nem azt jelenti ez, hogy tétlen ülhetünk, hanem azt, hogy nem kell nyugtalankodnunk folyton, és hajtani, kergetni saját elgondolásunkat. Legelső szava az igének megtérésre int! Azt jelenti, hogy Isten nélkül vesztünkbe rohanunk, ö a mi egyedüli Megváltónk, Urunk és Atyánk. Akarata ellen lázadni, vagy ellene szegülni: halál. Az út nem könnyű, a munka nem verejtékmentes az övéinek sem, de vele nem hiábavaló, hanem reményteljes. Az élet pedig örökélet lesz.

Egy lelkész megtapasztalta ezt, mikor kórházi betegeit látogatta. A kórházhoz vezető emelkedő úton erősen kellett pedáloznia. Aztán elfáradt, lelkileg is kimerült a sok beteg között. De a hazavezető lejtős úton mindig megpihent. Csendben elmélkedhetett a betegek közt látottak, hallottak felett. Figyelhetett Isten tanítására. — Isten ad az övéinek pihenést, csendet, felüdülést is. Aki azonban nem akarja ezt, és nem él okosan az Isten készítette alkalmakkal, annak elöbb-utóbb elvész mind testi, mind lelki ereje.

IMÁDKOZZUNK: Téríts meg, Urunk, hogy megtanuljuk: erőnk, megtartatásunk, üdvünk nem tőlünk jön. Ámen-.

— „Én megnyugosztlak... Jöjjetek Énhozzám.” —

David W. Bloor (Uhrichville, Ohio)

CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 10. — Olvassuk: Zsolt. 23.