Csendes Percek, 1979 (27. évfolyam, 4-5. szám)

1979-09-01 / 5. szám

KEDD, SZEPTEMBER 11. — Olvassuk: Lk. 10:29-37.

„Amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, velem cselekedtétek” (Mt.25:40)

Nem sokan vannak, akik véresre vert embert találnak az úton, mint azt a Lk. 10-ben olvassuk. Azonban talán egy nap sem megy el, hogy valakin segíteni ne tudnánk szeretettel. Sokszor kérnek és hívnak bennünket, de még többször magunknak kell észrevenni a szükségeket körülöttünk. Mennyi a magános, akinek egy mosoly, egy kedves szó vagy apró tett is sokat jelent. Mennyi a lelki beteg, az elkeseredett, s mennyien vannak, akiknek nincs Megváltójuk, és nem ismerik az imádság erejét.

Alkalmazásból kitett férfi fegyverrel a zsebében becsengetett elébbi gazdájához. A férfi fürdött. A feleség nyitott ajtót, s kedves mosollyal ültette le a férfit, akit nem ismert, hogy várjon kicsit. „Látom valami bántja, olyan sötét az arca. Mondja el nekem, talán tudok segíteni.” S mikor a férfi mogorván hallgatott egy narancsszörpöt hozott neki, és kedvesen megsimogatta a vállát. „Nem erőszakolom, tudom, néha nehéz kimondani valamit. De megkönnyebbülne, én igazán együtt érzek önnel.” A férfi felállt. „Köszönöm az italt. Kérje meg a férjét, hogy vegyen vissza a munkába. Maga jobban el tudja intézni, mint én.” Megmutatva a fegyvert, kifordult az ajtón. Pár nap múlva levélben visszahívták a munkába.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, adj halló füleket, látó szemeket, szeretetet szívünkbe, kedves szót ajkunkra. Ámen.

— Figyeljünk, és kérjük el a szolgálatot az Úrtól.

Lois J. Williams (Kansas City, Missouri)