Csendes Percek, 1979 (27. évfolyam, 4-5. szám)

1979-09-01 / 5. szám

„Örvendezek, mikor mondják nekem: Menjünk el az Űr házába!” (Zsolt. 122:1)

Sokan mondják: „Nem szükség egyházhoz tartozni, templomba menni, imádkozhatunk otthon is; vagy a természet is templom, istentiszteletet ott is tarthatok.” Való, hogy így is lehet imádni, tisztelni az Urat. De a kettő között mégis van különbség. A közösségnek nagy hatása tagadhatatlan. Ha sokan éneklik velem együtt az éneket, mondják az imádságot, hallgatják ugyanazt az Igét, ha sokak szemében látom kigyulni a hit lángját, arcukon a felülről kapott fényt, örömöt, esetleg az Ige által fakasztott bűnbánó könnyeket, jobban engedek Isten Lelke felfelé húzásának. Olyan ez, mint az erdő és a magános fa helyzete. Egyedül elterül a tölgy, az erdőben pedig egyik fa segíti, szorítja a másikat az ég felé törni.

Az egyház létének mivoltát, Istentől való küldetését is csak többekkel együtt érthetem meg és gyakorolhatom. Egy kis csoport egy csendesnap alkalmával így határozta meg az egyház misszióját: „Missziónk,.hogy ápoljuk, fejlesszük egymásban a Krisztus ismeretét és szeretetét, hogy elkötelezzük magunkat az Ö szolgálatára, és igyekezzünk a világot legalább egy kis területen Isten tetszésére formálni”. És a csoport nem maradt csak a szavaknál, áldott cselekedetek dicsérték templomi istentiszteletüket.

IMÁDKOZZUNK: Urunk köszönjük házadat. Amiket Lelked indítására építettek; szenteld meg mindenütt a világon. Ámen.

— Isten házát más hely nem pótolja. —

G. Eugene Durham (Ithaca, New York)

HÉTFŐ, SZEPTEMBER 10. — Olvassuk: Zsolt: 122