Csendes Percek, 1979 (27. évfolyam, 4-5. szám)

1979-09-01 / 5. szám

„Gyermekeim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal.” (I. János 3:18)

Harminc évvel ezelőtt a világ elfordította figyelmét a testi és szellemi fogyatékosokról. Akinek a gyermeke ilyen betegségben szenvedett, az megbélyegzett volt. Egy ilyen gyermeknek az anyja így nyilatkozott ezekről az időkről: „Ezeket a gyermekeket rejtegetni kellett. Az ún. .egészséges’ világ kényszerítette őket arra, hogy a szégyenpadra üljenek.”

Egyszer azonban maguk a szülők kezdtek harcolni azért, hogy tanítsák a „lassú felfogóképességűeket” és a „taníthatatlanokat”. Harcoltak azért, hogy a gyógypedagógusok magasabb fizetést kapjanak. Kiverekedték azt, hogy rendszeres terápiával gondoskodjanak ezekről a gyerekekről.

Ma már templomokat és egyéb nyilvános épületeket úgy építenek, hogy megfelelő, lépcső nélküli, széles bejárati nyílás legyen a tolószékek részére és különleges osztályok a szellemi fogyatékosok számára. Ma már ezek az emberek részei a világnak, nem titkoltjai. — Cselekedettel és valósággal szeretnek azok, akik ezeket kiharcolták és akik ebben dolgoznak. De mi mindnyájan tehetünk valamit, különleges képzettség nélkül is, úgy, hogy nemcsak beszélünk a szeretetről, hanem meg is mutatjuk azt, tőlünk telhetőén gondoskodva róluk. Ez egy példája

I. János 3:18 megvalósításának.

IMÁDKOZZUNK: Urunk, tudjuk, Te szereted a gyeögét, a kicsinyt, a gyámoltalant. Tudjuk, Te szeretsz minket is. Ámen.

— Minden egyes élet drága az Ó szemeiben. —

Pryse Dorottya, Cincinnati. Ohió

KEDD, SZEPTEMBER 4. — Olvassuk: Ézs. 35.