Csendes Percek, 1979 (27. évfolyam, 4-5. szám)

1979-09-01 / 5. szám

Bünvallomás. („Mirjam” c. imakönyvből)

Hiába titkolnám, hiába takarnám — Te, aki ismered a világegyetem legkisebb zugát is, akinek egy tekintete csillagok ezreit futja át, aki előtt nyitott könyv az emberi lélek — Te úgyis átkutatod minden bensőnek titkait, megvizsgálod a szíveket és veséket. Előtted nincsen rejtve semmi, és Előtted nincsen elhallgatott bűn sem.

Azért hát ne taszíts el magadtól engem, amidőn megalázva bűneim tudatától, Elébed lépek, s feltárom múltam vétkeit. Örökkévaló Istenem! Atyáim Istene! Legyen a Te akaratod, hogy irgalmazz nékem minden vétkemért, és kegyelmezz nékem minden bűnömért, és en-. gesztelődj meg minden gonoszságomért.

Bűnbánással vallom: vétkeztem Előtted nem véletlenből, nem akaratlanul, de teljes tudatával annak, hogy igaztalanul és helytelent cselekszem.

Vétkeztem Előtted, amidőn javaimat fukaron magamnak tartottam meg és szent célokra, magasztosra semmit sem áldoztam. Szegények könnye meg nem indított, az éhezőt küszöbömről éhesen hagytam eltávozni. — Vétkeztem Előtted könnyelmű módon, amikor még csak eszembe sem ötlött, hogy gonosz, amit cselekszem. Leráztam magamról a lelkiismeretet, és Teveled nem számolva törtem céljaim felé.

Vétkeztem Előtted, mikor másokban hiú reményeket ébresztettem, és szavamnak ura nem maradtam, hanem megszegtem azt. Keserűséget vetettem emberek leikébe, ígértem, csaltam, hűtlenkedtem.

(Folytatjuk)