Csendes Percek, 1979 (27. évfolyam, 4-5. szám)

1979-07-01 / 4. szám

VASÁRNAP, AUGUSZTUS 19. — Olvassuk: Kor. 2:1-13.

„Amiket szem nem látott, fúl nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az Őt szeretőknek.'’ (I.Kor. 2:9)

Nehéz volt féken tartani nyelvemet, hogy szkeptikus barátomat gúnyosan ne figyelmeztessem: „Hát csak nézz körül, van mit láss!”

Számomra mindig maga az élet a legnagyobb csoda. A növekedés és a fokozatos fejlődés elég csoda, hogy egy életet betöltsön ámulattal. A gondolkodás képessége és az érzéseink mind önmagunkban csodák. Ha megvizsgáljuk az emberi kezet, szemet, fület, mindegyik működése egy csoda, nem beszélve a szívről, melynek mindenre kiható tevékenysége szinte felfoghatatlan. Mindez sokaknak nem tűnik csodának, természetes, mert megszoktuk és meg se kíséreljük „látni”.

Én minden nehézség nélkül tudok hinni a mennyek országában és az örök életben. Ha el tudom fogadni a saját életem csodáját s mindazt, ami e világban van, akkor hitemet nem teszi próbára az, hogy elhiggyem, hogy van ennek az életnek egy másik dimenziója is. És hogyne lehetne az a másik élet nagyobb csuda, mint amit most itt élünk?

Jézus egyszer azt mondta követőinek: „Olyanok vagytok, mint akiknek szemei vannak, s nem látnak, füleik vannak, s nem hallanak.” Nem vagyunk mi magunk is gyakorta ilyenek?

IMÁDKOZZUNK: Nyisd ki szemünket még ma, Urunk, hogy meglássuk a szépet, a dicsőt, a csodálatost az életben. Törj be öntudatunkba a mindennapok csodáival! Ámen.

— Életem Isten egyik csodája! — Key Jack (Georgia)