Csendes Percek, 1979 (27. évfolyam, 4-5. szám)

1979-09-01 / 5. szám

„Áldom az Urat minden időben, dicsérete mindig ajkamon van.” (Zsoltárok 34:2)

Volt egy jólismert skót lelkész, aki az istentiszteletet mindig ezekkel a szavakkal kezdte: „Dicsérünk Téged, Isten...” Egyik vasárnap zuhogott az eső. Valaki odaszólt a társához: „Vajon a lelkészünk mit talál Isten dicséretére valónak ilyen reggelen!” Pontos időben a lelkész felment a szószékbe, és ez volt a bevezető imádsága: „Dicsérünk Téged, óh Isten, hogy nem mindenik vasárnap ilyen, mint ez.”

Valóban, könnyű Istent dicsérni, amikor süt a nap, a madarak énekelnek és minden a kedvünk szerint történik. De nem olyan könnyű dicsérni Istent, amikor az eget sötét felhők borítják be, a nap arca el van rejtve, és utunkon bajok mutatkoznak. De soha sem szabad az igehirdetést egyetlen mondatról, az életutat egyetlen kilométerről vagy valakinek az életét egyetlen tettről ítélnünk meg. Ellenkezőleg, az egész prédikációt, az életben eddig megtett teljes utat vagy valaki életének az egész tanúbizonyságát és értékét kell megfontolnunk. Ez esetben kétségtelenül találunk valamit, amiért dicsérhetjük Istenünket.

IMÁDKOZZUNK: Jó Istenem, bocsáss meg azokért a napokért, amelyeken elfelejtettelek dicsérni az élet áldásaiért. Segíts, ogy minden nap találjak valamit, amiért Téged magasztaljalak. Jézusért kérlek. Ámen.

— Istent dicsőítve nyerünk békességet. —

Ralph Yates (Taunton, Anglia)

HÉTFŐ, OKTÓBER 8. — Olvassu: Zsolt. 34:1-11.