Csendes Percek, 1979 (27. évfolyam, 4-5. szám)

1979-09-01 / 5. szám

„Azon a napon megtudjátok ti, hogy én az Atyában vagyok, és ti énbennem és én tibennetek.” (Jn.24:20) Sokat költözködtünk. De Isten az övéi számára min­denből hoz ki áldást. Úgy érzem a változó helyek, kö­rülmények, barátok elhagyása segített a fenti Ige meg­értésében és megélésében. Jézus elhagyni készül e vilá­got és tanítványait is. tudja, hogy tanítványai megzavar­tak lesznek, nem fogják érteni mi és miért történt. El­hagyottak, árvák lesznek a csodálatos Mester, az erős vezető, a hű barát nélkül. S ekkor megígéri nekik: ,,a világ nem, de ti megláttok, mert én élek.” „Azon a napon megtudjátok”... Jézus személye állan­dóan foglalkoztatta a tanítványokat. Kicsoda ez, hogy a tenger és szél engednek néki? Kicsoda ez, hogy hatalom­mal parancsol az ördögi lelkeknek? Hogy betegeket gyó­gyít, halottakat támaszt? Péter ugyan tett már tanúbi­zonyságot Róla, de a titok azért titok maradt. Mikor azon­ban a Szentlélek kitöltetett a szívükben, megtudták: Jé­zus és az Atyaisten valóban egy. A testtélét akadályoz­ta ennek megértését. Most a Lélek megértette a titkot, s azt is, hogy Jézus Lelke által bennünk is van. Vele jár­hatnak, Benne élhetnek, szavuk, gondolatuk, vágyuk aka­ratuk, könnyük, fájdalmuk az Övé. — A külső körülmé­nyekkel így segített engem is a Lélek ú.ezt megérteni, s hini abban, hogy Vele együtt dicsőülünk is meg. IMÁDKOZZUNK: Szentháromság Istenünk, hitünk, itt csak tapogat Feléd, de ama napon ismerni fogunk. Ámen. — A kevés idő jóra biztasson. — Susan Bishop (Camden, South Caroline) KEDD, OKTÓBER 9. — Olvassuk: Jn.14:18-21.

Next

/
Thumbnails
Contents