Csendes Percek, 1977 (25. évfolyam, 1-6. szám)

1977-01-01 / 1. szám

" Valaki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok neki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne.” (János 4:14)

Nemrég egy kórházi szobában ültem. A mellettem levő ágyban nekem drága asszony feküdt. Ott feküdve, rettenetes kínokon ment át. Nem sokat tehettem érte azonkívül, hogy időnként kis jégkockákat csúsztattam a szájába. Nagyon lehangolt és szomorú voltam. A mellettem levő asztalon a “Csendes Percek" egy példánya feküdt. Egykedvűen felvettem és az aznapi oldalra kinyitottam. Az áhítatnak ott olvasott szavai úgy hullottak fáradt lelkemre, mint az esővíz a kiszikkadt talajra. Még most is érzem annak a percnek az áldását.

Isten és az emberi lélek viszonyában ez a csodálatos dolog. Isten ott volt abban a kórházi szobában azon az egész zavaros délelőttön, de csak akkor tudott gyógyítólag belépni és a nekem oly nagyon szükséges biztatást megadni, amikor szívemet megnyitottam Előtte.

IMÁDKOZZUNK: Istenünk, segíts, hogy megnyissuk magunkat szereteted gyógyító ereje előtt. A bajok idején emlékeztess arra, hogy Te mindig közel vagy, hogy erősíts és vigasztalj. Jézus nevében kérünk, aki követőinek ezt az imádságot adta: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Legyen meg a te akaratod . . . Ámen.

— A kétségbeesés és zűrzavar közepette Isten jelenléte gyógyulást hoz. —

Germany H. Willias (Tulsa, Oklahoma)

HFFTŐ. FEBRUAR 14

Olvassuk: Zsoltárok 42:1-8