Csendes Percek, 1977 (25. évfolyam, 1-6. szám)

1977-01-01 / 1. szám

“Szedek pedig azt (a mannát) reggelenként, kiki amennyit megehetik vala." (2. Mózes 16:21)

A család éppen asztalhoz ült az ebédhez, amikor a kislány, édesapjához fordulva, megkérdezte: “Miért nem mondunk asztali áldást csak hetenként egyszer? Miért kell eledelünkért minden nap imádkozni?”

Kis öccse hamar kész volt a válasszal: “Hát te többnapos, száraz kenyeret akarsz enni?”

Mikor Isten mannát adott az Ó népének a pusztában, megmondta nekik, hogy ne tegyenek félre belőle másnapra. Mikor az izraeliták halmozni kezdték a mannát, másnapra megromlott.

Hogy hitünket és lelki erőnket naponként megujitsuk az Úrral való naponkénti társalkodás által, éppen olyan fontos a lélek számára, mint az eledel a test számára. Jézus azt mondta: “Én vagyok az életnek kenyere.” (János 6:35) Ez által azt akarta mondani, hogy a Vele való közösségünk nem fényűzés, hanem napi szükséglet lelki jólétünk és megmaradásunk érdekében. Lehetetlen sikeresen járnunk és munkálkodnunk az életben, ha csak olykor-olykor élünk Isten asztalának közösségével. Ahhoz, hogy az élet feladataival szembe tudjunk nézni, kell hogy naponta táplálkozzunk lelki eledellel. Jézus Krisztussal, az élet kenyerével.

IMÁDKOZZUNK: Urunk, segíts, hogy felismerjük lelki éhségünket és naponként táplálkozzunk Jézus Krisztus gazdagságával. A Mester nevében kérünk, Ámen.

— Naponta élnünk kell Isten lelki eledelével. —

Cuhel Lois Mae (St. Paul. Minnesota)

KEDD. FEBRUÁR 8

Olvassuk: II. Mózes 16:13-25.