Csendes Percek, 1977 (25. évfolyam, 1-6. szám)

1977-01-01 / 1. szám

“És útra kelve, el is ment az apidhoz. Apja már messziről meglátta őt, megszánta, eléje futott, nyakába borult és megcsókolta.'' (Lukács 15.-20)

A tenger kék volt. mint az ég és én a szürke sziklaparton ültem. A házak zsindelyei cserszínűnek látszottak a napsütésben, mely hirtelen megvilágította jobb kezemen levő gyűrűmet.

Belül a futtatott arany karikán van egy vékony és kopott jegygyűrű beékelve. Számomra ez a gyűrű családi hagyomány, mely töretlen családi imát jelent 115 esztendő óta 1860-tól, a nagyanyám esküvőjének keltétől. Hirtelen tudatára döbbentem, mi a család! Megértettem, hogy éveken átszovódve a család szeretetek együttérzést és áldoztot jelent.

Egy családban van megbocsájtás, állhatatosság és összetartás, ahol a legkisebb gyermek vagy a legidősebb nagyszülő javai tulajdonai mindenkinek.

A család egy kis élő mintája Isten országának vagy csaladjának ezen a világon, amely egykor átfogja a világot, "miként a vizek betöltik a tengert.” (Ézsaiás 11:9)

De nem itt végződik a család, mert egy idő múlva szentek közösségévé válik, az Isten égi családjává és ott olyan egy esség Lesz. ami értelmünket felülhaladja. Nem különös, hogy "Isten hazahozza az elhagyottakat? (Zsoltár 68:7)

IMÁDKOZZUNK: Segíts meg. Óh Uram, hogy Isten családjában egy parányi rész lehessek a Mennyekben. Ámen.

— Minden ember mindenütt Isten családjába tartozik és az én testvérem! —

VASARNAP. FEBRUÁR 6

Olvassuk: Lukács 15:11-32

Phyllis Hall (Selsey, Sussex, Anglia)