Csendes Percek, 1977 (25. évfolyam, 1-6. szám)

1977-01-01 / 1. szám

"Vesd a: ÚRra terhedet, és 0 gondot visel rád!" (Zsoltárok 55:23)

Mint gyermek, sokszor figyeltem azokat a rakodómunkásokat, akik az erdőben — farmunkhoz közel — a kitermelt farönköket felrakták a teherautóra. Hosszú, vastag, hegyes rudakat használtak, amiknek a segítségével három ember nyomkodta felfelé ütemesen a hosszú rönköket, amig oda nem kerültek, ahová kellett. Nem volt ez könnyű munka. De amint az ütemes “hó rukk”-kal egyszerre, egyesült erővel nyomták felfelé a hatalmas súlyokat, én úgy éreztem, hogy azokkal az ütemes, énekszerű felkiáltásokkal könnyebb volt felfelé gördíteni azokat. Jó érzés volt látni, amint azok a nagy, nehéz fatörzsek elfoglalták helyüket a teherautón.

Egyházunk szerda esti imaóráján gyakran emlékszem erre a gyermekkori élményre. Magunkkal hozzuk terheinket, olyan terheket, amelyek úgy érezzük, már összetörnek bennünket. A kicsiny csoportokban, amelyekben alig van három-négy embernél több, terheinket, fájdalmainkat megosztjuk egymással s imádkozunk egymásért.

Ezek az imádságok lelkileg ugyanazt jelentik, mint az erdei emberek rakodómunkája. Kicsinyek és gyengék vagyunk, de a terheinket Isten elé visszük, Istenhez emeljük. S amint majdnem beleroskadva emeljük, már gondot visel ránk és örömünk határtalan hálába csap át, mert a mi életünkben is igazzá lett az Ige: “Vesd az ÚRra terhedet és ő gondot visel rád!”

IMÁDKOZZUNK: Drága Urunk, köszönjük neked a keresztyén testvérek gondját és segítségét és imádságát. De mindenekfelett köszönjük Neked gondoskodó jelenlétedet és megváltó szereletedet a Jézus nevében. Ámen.

SZERDA. JANUÁR 19

Olvassuk: Máté 18:15-20.