Csendes Percek, 1976 (24. évfolyam, 1-6. szám)

1976-01-01 / 1. szám

Olvassuk: I. Tomótheus 2:1-7. “Intelek azért mindenek előtt, hogy tartsatok könyörgése­ket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden em­berért.” (I. Tim. 2:1) Kedves tanítást olvastam a minap az imádkozás módjáról. Mert sokszor nem tudjuk miért, vagy kikért kellene imádkoznunk. Egyszerű ember volt, s mégis hasznos tanítást jelent, ahogy elmondja, miként hasz­nálja kezét imádkozásakor. A hüvelyk ujjam, — mondja — távol esik a többi ujjamtól. Ha rá nézek imádkozom azokért az atyafia­kért, akik távol élnek tőlem. Meg azokért az embere­kért is, akik még távol vannak Istentől. A mutató ujjam azokra emlékeztet, akik útmutatók, tanítók számomra. A lelkipásztoromra, a gyülekezet vezetőire, a tanítókra. Szükségük van imádságomra. A középső ujjam a leghosszabb. Kimagaslik a többi közül. Azokat példázza, akik a világi hatalmat gyako­rolják. Az állami vezetőkre gondolok imádságomban. A következő ujjam már kisebb, gyengébb. Legke­­vésbbé használom. A lélekben és testben gyengékre, az elnyomottakra gondolok, akik értékteleneknek látsza­nak. Érettük is imádkozom. A kisujj am a gyermekeket, a kicsinyeket, az ifjakat jelenti. Öérettük mindig hosszan imádkozom. Jézus Krisztusban mindnyájan egyek vagyunk, mint az ujjak egyazon kéz részei. IMÁDKOZZUNK: Köszönjük az imádság lehetősé­gét Atyánk, de köszönjük az abban nyert áldásokat is. Erősíts meg, hogy naponként tudjunk imádkozni ne csak magunkért, hanem másokért is. Hisz’ mindnyá­jan ugyanazon Krisztusnak tagjai vagyunk. Ámen. — Önző önmagamat legjobban az imádságban győz­hetem le. — Coomber Stella (Barbados, West India) — 38 — CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 5.

Next

/
Thumbnails
Contents