Csendes Percek, 1975 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1975-01-01 / 1. szám

“Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak a halálban... (I. Tess. 4:13)

Nyáron, amikor lenyugodott a nap esténként, már úgy hozzá voltam szokva, hogy Papa kiszólt a kis tornácról: “Gyere be kisfiam, aludni kell!” Es akármilyen örömteli bújócskázással voltunk is elfoglalva, nem volt mit tenni; ott kellett hagyni játszótársaimat.

Ilyen az élet is, úgy szeretnénk végig játszadozni, mintha sose fáradnánk el, és mint hirtelenül lopakodó sötét esőfelhő, jön a sötétség és az éjjel. Majd megszólal a mennyei utasítás: “Hagyd abba a játszást, Isten gyermeke, itt az ideje hogy te is eláludjál...” Maga, Jézus alvásnak nevezte a halált. Jairus leányáról ezt a kijelentést adta: “ö nem halott, hanem csak aluszik.” Lázárró} is ugyanúgy szólt. Pál apostol is alvásnak hívta a halált.

Mi hát mindennek az értelme? A leglényegesebb az hogy majd egykoron újra felébredünk mi is! A halál nem a befejezés. A hosszú alvás után beköszönt a feltámadás reggele!

Ha nem is szerettem a lefekvést, megvolt az a biztatásom, hogy napsugaras hajnal fogja alvó orcámat megsímogatni. Igen, az Ür Jézusban Terád is drága feltámadás vár!

IMÁDKOZZUNK: Urunk Jézusunk, áldunk Téged, hogy Te meggyőzted a halált és feltámadást adtál nékimk, Ámen.

— Nyugton tekintem mély sírom éjjelét. —

CSÜTÖRTÖK, JANUAR 16

Olvassuk: I. Péter 1:3-9

Hatch Sidney (Oregon, U.S.A.)

19 —