Csendes Percek, 1975 (23. évfolyam, 1-6. szám)
1975-05-01 / 3. szám
Olvassuk: János 14:10-55 “Bizony, bizony mondom néktek: aki hisz én bennem, az cselekszi is majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál.. (János 14:12) Hogy lehetséges ez? Még Isten segítségével is hogyan lehetne képes a modern ember arra, hogy ugyanazokat megcselekedje, amit Jézus, sőt még nagyobbakat is azoknál? Évekig tűnődtem ezeken az igéken. Végül is felfedeztem, hogy mindez lehetséges, ha arra gondolok, hogy mennyi mindent tehetünk mi keresztyének együtt! Azon a közegyházon keresztül, amelynek tagja vagyok, több, mint egy millió gyermek étkeztetésében, felruházásában és nevelésében nyújthatok segítséget. Mindennap adományaimmal, szívoperáció megvalósításában működhetek közre közegyházunk valamelyik nagyszerű kórházában. Nyomorúságban szenvedő embertársaimnak enyhítem szenvedéseit szeretetcsomagjaimmal. Közreműküdhetem abban, hogy Isten szeretetéről szóló bizonyságtétel eljuthasson millió és millió embertársamhoz. Ebben a kis elmélkedésben is megoszthatom hitem gyümölcseit sok millió testvéremmel negyven különböző nyelven. Amikor a mi kicsinynek látszó keresztyén szolgálatunkat végezzük, azzal részeseivé lettünk az egész világra szóló keresztyén bizonyságtételnek. IMÁDKOZZUNK: Istenünk, köszönjük Teneked, hogy megengedted, hogy a mai napon is tehettünk valamit a Te országodért. Ámen. — Közreműködtem-e ma testvéreimmel Isten ügyében? — Whittle D. Charles (Tennessee) SZOMBAT, MÁJUS 31. — 33 —