Csendes Percek, 1974 (22. évfolyam, 1-6. szám)

1974-05-01 / 3. szám

Olvassuk: I. Timótheus 4:12-16; I. Kor. 1:10-17

„Meg ne vesd a kegyelemnek benned való ajándékát...”

(I. Timotheus 4:14)

Tengerparti skót szórványgyülekezetben, a nyári hónapokban, az iskolában tartott Istentiszteleteket a lelkész. Mivel a gyülekezetnek nem volt kántora, alkalmanként a gyülekezethez fordult önkéntes vállalkozóért hogy valaki zongorán vezesse az énekeket.

Ezen a vasárnapon senki sem jelentkezett. Végül is egy kislány felugrott: “Az én Apukám tud zongorázni” kiáltotta. Rövid habozás után apja előre ment és leült a zongorához és játszani kezdte a bevezető énekszámot, egy újjal. Soha nem vétett el hangot vagy ütemet.

Később értesült róla a lelkész, hogy aki zongorázott, a közeli város híres sebésze volt. Voltak a gyülekezetben valószínűleg olyanok akik jobban játszhattak volna. De a sebész, mint elhívott keresztyén, megszokta, hogy minden tehetséget Isten dicsőségére fordítsa, bármi legyen az, nem mentegetődzve, hogy többet nem adhat.

IMÁDKOZZUNK: Ne engedd Atyám, hogy zúgolódjam, amikor valamiben kevesebb tehetségem van, mint más testvéreimnek. Amikor oly szegénynek látszom mások mellett. Ne szégyenkezzem Uram, ha ajándékom, amit adhatok, oly szegénynek látszik másoké között. Segíts oda-áldoznom mindent, amit adtál nékem, örömmel, jó szívvel. Jézus nevében kérünk, Ámen.

— Add azt amid van, többet nem adhatsz. —

Orr J. M„ Skócia

VASÁRNAP, JÜNIUS 16

— 49 —