Csendes Percek, 1974 (22. évfolyam, 1-6. szám)

1974-03-01 / 2. szám

„Imé napkeletről bölcsek jövőnek..." (Máté 2:1)

Gyakran halljuk a panaszt, hogy Isten jelenlétének mily kevés megnyilvánulását látjuk az egyházon belül, mennyi az alakoskodás, hamisság s hogy az egész mily unalmas. A kritika ép oly szerves része már az egyháznak, mnt a templomajtó vagy éppen a harangláb. Szükség van-e valóban erre?

Valamennyien kényelmesen húzódunk meg odvainkban. Mélyen belegyökereztünk hétköznapjaink szürke talajába. Sokszor panaszoljuk, hogy életünk szűk alagútja elzárja jobb szándékaink kibontakozásának lehetőségét. Valóban igen kevesen vagyunk, akik csak annyira is ki merünk lépni odvainkból, hogy Krisztussal találkozhassunk.

A bibliát olvasva elénk tárul, hogy a mágusok, vagyis a keleti bölcsek tanulmányozták a próféciákat és figyelték az égboltozatot. Felkészültek Jézus jövetelére. Az újtól való irtózás nem tartotta őket vissza. Tiszta képük volt arról, akit kerestek. Mikor az idő betelt, nekivágtak kalandos útjuknak. A gondolat, hogy Krisztust szemtől-szembe láthatják eltöltötte őket örömmel, reménnyel, hittel. Aztán átadták ajándékaikat.

Mindezek bizonyságával előttünk, mi kevesebbre hivattunk volna el? Ha szeretnénk érezni a keleti bölcsek örömét, nekünk is, úgy amint ők tették, reménynyel kell Krisztust keresnünk.

IMÁDKOZZUNK: Jézusunk, vezess hogy keressünk, még a kényelmetlen utakon is, hogy meglelhessünk és imádhassunk Téged. Amen.

— Csak ha nyiltak vagyunk Krisztus felé tud ö is megnyilani felénk. —

Bordus Mary, Dél-Karolina

SZERDA, ÁPRILIS 17

Olvassuk: Máté 2:1-11

— 50 —