Csendes Percek, 1973 (21. évfolyam, 1-6. szám)
1973-05-01 / 3. szám
Olvassuk: Lukács 11:5—13 „Kellemetes időben meghallgattalak és az üdvösség napján megsegítettelek.” (II. Kor. 6:2) Volt .egy fiúcska, aki minden nap berohant a templomba, fejet hajtott egy pillanatra, s azzal már rohant is kifelé. Egy nap azonban bent maradt annyi időre, hogy bejelentette lelkipásztorának: más városba készülnek költözni. „Mond már meg nekem, — kérdezte ekkor a lelkész — milyen az az imádság, amit ily gyorsan el lehet mondani? Hát Nagytiszteletű Űr, — válaszolta a fiú — iskolából jövet meg munkába menet csak arra van időm, hogy elmondjam: Jézusom, itt vagyok’!” Jóval később egy lelkészbarátjával beszélgetve nyert értesülést a lelkipásztor Imre haláláról. Akkor tudta meg, hogy Imre utolsó szavai is ezek voltak: „Jézus, itt vagyok!” S mintha leheletnyi közelségből jött volna a válasz: „Imre, ez itt én vagyok, a Jézus!” — úgy halt meg Imre mosolyogva! A mi Urunk is ott a kereszten utolsó szavaival egy gyermekkori imádságot ismételt: „Atyáim, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet! (Zsolt. 31:6, Luk. 23:46) Egy életen át gyakorolt hűséges „jelentkezés” bizonyítéka és gyümölcse volt ez! IMÁDKOZZUNK: Bizony, Urunk, sohase tudjuk, mikor jön el a mi elköltözésünk ideje. De azt tudjuk, hogy jó megjelenni minden nap a Te színed előtt. MegédesÜl így a munka, könnyebbé válik a teher, és még halálunk is a te jelenléted győzelme lesz! Ügy legyen! Ámen. — Isten várja, hogy naponta jelentkezzünk Nála! — Mumma P. M., Uj Mexico VASÁRNAP, JÚNIUS 24 57 —
