Csendes Percek, 1973 (21. évfolyam, 1-6. szám)
1973-05-01 / 3. szám
Olvassuk: Máté 10:40—42 „És minek utána eleget adott néki innia, mondta: A te tevéidnek is merítek, míg eleget nem isznak." (I. Mózes 24:19) Rebeka, Bethuelnek a leánya a forráshoz ment, hogy hazavigye a napi víz adagot. A forrásnál ott állt egy idegen, szinte mozdulatlanul a tevéi mellett és egy ital vizet kért. A leány azonnal teljesítette kérését. Azután — minden különös kérés nélkül, — vitt vizet a tevéknek is. Vedret veder után merített meg, míg minden teve megelégedett vízzel. Az idegen erősen gondolkodott. Kiküldetésben volt, hogy gazdája fiának feleséget keressen. A feleségnek való kiváló teremtés kellett legyen. Rebeka pontosan ilyennek látszott. Ö csak a maga számára kért vizet és a leány a tevéinek is adott. — A szolga Rebekában meglátta a nagyszerűt és hálás volt érte Istennek. A megfelelő időben el is vitte gazdájához. Az idegen nem volt más, mint Ábrahám pátriárka követe. Rebeka így lett Izsáknak, Ábrahám fiának a felesége és így foglalt el igen előkelő helyet Jézus Krisztus, a világ Megváltója ősei között. IMÁDKOZZUNK: Uram, taníts meg arra, hogyan találunk örömet abban, ha többet cselekszünk, mint amit feltétlen kell tenni. Segíts abban is, hogy az idegenhez is kedves legyek. A Mester nevében kérlek.-— A második mérföld külön áldást jelent számunkra. — Millard N. Demy, Texas KEDD, JÚNIUS 5 — 38 —