Csendes Percek, 1973 (21. évfolyam, 1-6. szám)

1973-05-01 / 3. szám

Olvassuk: Zsoltárok 40:1-—8, János 12:27—32 „Ö kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és szik­lára állította fel lábaimat, megerősítvén lépteimet." (Zsolt. 40:2) Hosszú éveken át egyik földszinti irodahelységben dolgoztam. Idővel a cég terjeszkedett és engem áthe­lyeztek egy ötödik emeleti irodába. Engem ugyan nem nagyon érdekelt a kényelem, de sokszor használtam a felvonót, ha nem másért, időnyerés céljából. A egyik nap a felvonó megakadt a harmadik és a ne­gyedik emelet között. Pár munkatársammal együtt benn­rekedtünk ég és föld között lebegve. Nem tudtunk se le, se felfelé menni. Jöttek azután a szerelők és egyik így kiáltott: „Felülről kell felfelé emelni!” így is történt és egy pár jillanat múlva teljes biztonságban voltunk. Igen sokszor eszembe jut ez az élményem, mikor a keresztyén életformáról gondolkodom. Legfontosabb szá­munkra, hogy az emeljen fel minket is, akit Isten a mi megváltásunkra emelt fel. Ha minden nap elhagyunk életünkből egy-egy dolgot, ami lehúz, ami hátráltat, lé­lekben fel tudunk emelkedni a szolgálatra. IMÁDKOZZUNK: Űr Isten! Köszönjük néked, hogy a mi Urunkat, Krisztust felemelted az emberiség meg­váltására. Bár mi is napról-napra közeledhetnénk Hoz­zá! Az Ő nevéért kérünk! Ámen. — Amikor imádkozó lélekkel tekintünk Istenre, teljes életünkkel kívánjuk Öt szolgálni. — Littlefair A., Anglia PÉNTEK: JÚNIUS 1. 34 —

Next

/
Thumbnails
Contents