Csendes Percek, 1973 (21. évfolyam, 1-6. szám)
1973-01-01 / 1. szám
Olvassuk: Lukács 19:1-10 „Mert azért jött az Embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett.” (Lukács 19:10) Iszonyú vihar tombolt a tengeren. Kint a hullámhegyek rémségében egy hajócska maradt valahogyan, és a könyörtelen habok gyufaskatulyaként dobálták. Rádióadásuk SOS jelei egyre gyengébben értek ki a parton lévő mentőállomásra. Mit is tehetett volna mást a mentő állomás vezetője? A halálos veszedelemre csak egy választ adhatott: „Ki a mentőcsónakkal!” Egyik matróza azonban új ember volt. .,Hát csak nem vesztette el az eszét, Kapitány úr! Ilyen borzasztó viharban! Sose térünk vissza!” Az öreg cserzett arcú és sziklaszívű mentőkapitány azonban újra kiáltotta a parancsot, a vihar zúgása felett: „Ki a csónakkal! Ki kell mennünk, mégha elveszünk is!” Áldott űr Jézusunk hangsúlyozta Zakeusnak, hogy eljövetelének célja nem személyes kényelem volt, hanem az elveszők megmentése. Bármi legyen is a megkövetelt ár, a bűn szörnyű viharában sülylyedező emberi lelkek Megváltóra várnak. Még ha életbe kerül is, akkor is! A testünk elveszhet ebben a hatalmas missziói életmentésben, azonban halhatatlan lelkeket menthetünk meg a pokol karmai közül. Bármilyen áldozatba kerüljön is, vonjuk a süllyedőket az Úr Jézushoz ! IMÁDKOZZUNK: Hatalmas Urunk,, adj szíveinkbe hősies akaratot, még ha odaveszne is a mi életünk — hogy másokat Jézushoz hozzunk, Ámen. — Nincs közöd Jézushoz, ha nem érdekel az elveszettek sorsa! — Zimmerman F. Tamás, Missouri VASÁRNAP, JANUÁR 14 16
