Csendes Percek, 1972 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1972-01-01 / 1. szám

KEDD, FEBRUÁR 22.

Olvassuk: I. Timótheus 4:12—16.

»Meg ne vesd a kegyelemnek benned való ajándékát, amely adatott neked.« (I. Timótheus 4:14.)

Egy serdülő lány a következő megjegyezést tette nagynénjérői: »Szívesebben beszélgetek Reta nénivel, mint művelt, iskolázott gyermekeivel.«

Először mosolyogtam, de aztán elkezdtem gondolkozni. Retta néni keményen dolgozó falusi asszony volt. Nagyon kevés iskolai végzettsége volt. Soha életében nem járt még faluja határán kívül. Mi volt mégis benne az, ami úgy vonzotta városi unofcahugát?

Az, hogy a szeretet nagynéni használta mindazt a tehetségét, amit Isten adott neki. Rengeteget olvasott és igen kellemes, vonzó egyénisége volt. Ráadásul remekül tudott hallgatni is.

Igen gyakran hajlandók vagyunk eltemetni saját adottságainkat, mert (kisebbrendűségi érzésünk van, barátaink felé, akiknek esetleg több van. Gyakran, csak életünk derekán fedezünk fel magunkban rejtett tehetségeket, amikről addig nem tudtunk.

Ismerőseim közül a legboldogabb emberek azok, akik tehetségüket Isten és embertársaik szolgálatában használják.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Édesatyánk, segíts meg bennünket a mai napon és adj alkalmat arra, hogy tehetségünket a Te szolgálatodra és embertársaink javára használhassuk. Ámen.

— Isten ajándékait nem szabad sem elhanyagolnunk, sem visszaélnünk velük, használnunk kell azokat. —

Brake H. Dora, Nyugat Virginia

55