Csendes Percek, 1972 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1972-01-01 / 1. szám

HÉTFŐ, JANUÁR 24.

Olvassuk: Habakuk 3:17—19.

».. .Az Ur az én erősségem!« (Habakuk 3:19.)

Az Ó-Testamentum olyan, mint valami változatos tájkép. Vannak széles síkságai és kiemelkedő hegycsúcsai. Egy ilyen hegycsúcs Habakuk hitvallása Istenbe vetett bizalmáról. Hite és erről tett bizonysága úgy emelkedik ki a korabeli gondolkodásból, mint a fenséges Teton hegyek csúcsai Wyoming állam síkságaiból.

Tiszta, csengő hangon jelenti ki a próféta, hogyha minden el is vész, ő dicsérni fogja az Urat. Annyira biztos a jelen rossz előjelei ellenére a végső győzelmes kimenetelben.

Az átlag ember úgy ítél meg másokat, jelenségeket, intézményeket, hogy azok milyen hasznot, vagy jót jelentenek saját számára. Először maga a Sátán fogalmazta meg ezt a fajta vallásosságot, amikor Jób könyvében Istennek szegezi a kérdést: ».. .nincsen-e meg Jóbnak minden oka arra, hogy istenfélő legyen? Nem vetted-e őt körül gondoskodásod minden jelével?«

Mennyivel különb Habakuk hite. Nem a jó, amit ad, hanem Isten maga. A Vele való kapcsolat hitének alapja. Valóban, csak az ilyen hit tud szárnyakat adni az embernek még a csapások idején is.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Édesatyánk, add nekünk is ezt a tiszta, gyermeki bizalmat Tebenned, hogy hitünk ne legyen ingadozó, a körülményektől függő. Hadd dicsérjünk Téged az öröm napjaiban és türelemmel várjunk Rád a megpróbáltatások idején. Jézus nevében kérünk. Ámen.

— Az igazi hit sohasem lesz a körülmények áldozata. —

Edmeston C. Rhoda, Tennessee

26