Csendes Percek, 1971 (19. évfolyam, 2-6. szám)

1971-05-01 / 3. szám

SZERDA, MÁJUS 26.

Olvassuk: I. János 3:1—3.

»Látjátok, milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk.« (I. János 3:1.)

New York felé repülve, egészen elmerültem egy könyv olvasásába. Észre se vettem a gép szárnyairól az ablakon vissza verődő ragyogó napsütést. A könyv Smith W. Hannának a keresztyén élet boldogságáról szóló könyve volt. Mohón faltam a sorokat s egészen átadtam magam a benne foglalt gondolatnak: Isten mindannyiónkat szeret.

Hirtelen úgy tűnt föl, mintha maga a nap tört volna be a gép utasfülkéjébe. Amint az író egyszerű tanácsait olvastam arról, hogy miképpen adjuk át magunkat Istennek, egyszeriben tudatára ébredtem annak, hogy Isten szeret engem, — úgy ahogyan vagyok.

Addig is hallottam és olvastam sokat arról, hogy Isten szeret engem, mégsem voltam képes megérteni vagy elfogadni ezt a csodát. Ebben a pillanatban azonban, mint egy fölülről jött kijelentés, eltöltött Isten szeretőiének bizonysága. A régiek igazán elmúltak abban a megszentelt pillanatban, amint rábíztam magamat az ő kezére és eltöltötte telkemet az az újonnan felfedezett bizonyosság, hogy Isten gyermeke vagyok.

IMÁDKOZZUNK: Mindenható Atyánk, szavakban nem tudjuk kifejezni hálánkat azért, hogy Te szeretsz minket és elfogadsz bennünket, bűneink ellenére, úgy ahogy vagyunk. Formálj minket a magad gyermekeivé és a magad képére. Jézus nevében kérünk. Ámen.

— Isten ajándéka, Jézus Krisztus a legnagyobb bizonysága annak, hogy Ő szeret minket. —

Maxwell J. Róbert, Dél-Karolina

28