Csendes Percek, 1971 (19. évfolyam, 2-6. szám)

1971-05-01 / 3. szám

CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 27.

Olvassuk: Efézus 4:22—32.

»Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, és bocsássatok meg egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megbocsátott néktek.« (Efézus 4:32.)

Egyszer, mikor a megállónál az autóbuszra vártam, összeakadtam egy emberre akiről lerítt, hogy súlyos terhek nehezednek rá és nagyon szerencsétlen. Ügy éreztem, hogy Isten adja ezt az alkalmat a kezembe, hogy bizonyságot tegyek. Bizonyságot is tettem, de hogyan?!

Amint az ember elkezdte mesélni bajait, hamarosan rájöttem, hogy iszákos. S ahelyett, hogy részvétet mutattam volna iránta, feldühösített az ital bűze, mely leheletéből áradt. És ahelyett, hogy próbáltam volna rajta segíteni, hátatfordítottam neki.

Pedig hát ki vagyok én, hogy ítéletet mondjak? Hát helyes volt az, hogy elzárkóztam előle? Nem kellett volna néhány percet rászánnom, hogy meghallgassam a mondanivalóját? Akkor bizonyságot tehettem volna Krisztusba vetett hitemről s beszélhettem volna neki az üdvösség útjáról, amit felajánl Jézus mindnyájunknak. — Ugyan mit gondolhatott Jézus rólam azokban a pillanatokban, mikor én Őt így cserbehagytam.

IMÁDKOZZUNK: Drága mennyei Atyánk, bár mindig tudnánk figyelmesek lenni azok iránt, akik valamiféle szükségben vannak. Segíts, hogy soha ne mulasszuk el az alkalmat, amikor bajban lévő embertársunkon segíthetünk és Őt Tefeléd s a mi Megváltónk felé irányíthatjuk. Ámen.

— Életreszóló terheket könnyíthet egy pillanatnyi krisztusi törődés. —

Basore Millicent, Texas

29