Csendes Percek, 1971 (19. évfolyam, 2-6. szám)

1971-05-01 / 3. szám

HÉTFŐ, MÁJUS 24. Olvassuk: János 14:25—29. »Békességet hagyok néktek: az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, és ne féljen!« (János 14:27.) Kínában, a japán megszállás alatt az idegeneket ellensiégnek tekintették és internálták. Én is egy ilyen csoport tagja voltam, Shantung tartományban, a Pres­­biteriánus Misszió területén. — Két kicsiny leány is volt a táborban; két nappal előbb érkeztek oda, mint én. Mindenképpen meg akarták nekem mutatni a tá­bor nevezetességeit, többek között egy sötét, földalatti, alagútszerű zöldségtárolót. Az apjuk vezetésével indul­tunk el, s a két kislány kétoldalról megfogta a keze­met. Mivel olyan sötét volt, hogy nem láthattam, ösz­­tönszerűen visszahökkentem. Az öt esztendős kislány mindjárt megnyugtatott: ne félj, rögtön világosság lesz. Igaza is volt; egy forduló után már láthattuk a fényt, az alagút távoli végében. Ez a történet szimbolikussá vált az életemben, ahogy annak a kot szaknak a bi­zonytalanságaiba mindjobban belekerültünk. Krisztus velem volt a sötétségben és ismerte az útat már előre. IMÁDKOZZUNK: Atyánk, ha nem is látjuk az útat, ami előttünk van, de megbízunk Megváltónk ál­landó vezetésében. Ő vezet minket a világosság és bé­kesség felé. Ámen. — Sötétség vesz körül? A távolban már világoso­dik! — Wilson W. Emma, Colorado 26

Next

/
Thumbnails
Contents