Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1970-03-01 / 2. szám
CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 19. Olvassuk: Józsué 24:13—15, — II. Kor. 9:10—15. ».. .és adtam nektek földet, amelyben nem munkálkodtál, — és városokat, amelyeket nem építettetek... szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ti ültettetek...« Józsué beszédében emlékeztette Izrael népét Isten igéjére és arra, hogy milyen kegyelmes dolgokat cselekedett velük az Ur. Arra intette a népét, hogy legyenek hálásak Istennek. A hálaadás örök feladat. 1968 karácsonyán Anders űrrepülő, felesége ezt így fogalmazta meg: »a hálaadás olyan iskola, amit soha nem tudunk befejezni.« Az emberi történelem az Istentől és emberektől való gazdag örökösödés szakadatlan folyamata. Egyedül a hálaadás az, ami megmenti az ember lelkét attól, hogy elfásuljon. James Vilmost a nagy pszichológust egyszer anynyira meghatotta a levél, mit Redcliffe kollégium egyik diákjától kapott és miben köszönetét fejezte ki neki, hogy előadásait átdolgozta és egyik alapvető lélektani tételnek iktatta be elméletében azt hogy az embernek alapvető szüksége van a hála kifejezésére és az elismerésre. IMÁDKOZZUNK: Atyánk köszönjük néked, hogy kegyelmeddel olyan gazdagon megajándékoztál bennünket, — de megvalljuk, hogy vakságunkkal sokszor hiábavalóvá tesszük ajándékaidat. Könyörgünk áldj meg a legnagyobb ajándékkal: adj hálás szívet, Ámen. — Légy hálás, — ez menti meg életedet a fásultságtól. — Leimen Elinor, Kalifornia 21
