Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1970-03-01 / 2. szám
HÉTFŐ, ÁPRILIS 27. Olvassuk: Apostolok cselekedetei 10:17—29, 11:17. »Ha tehát az Isten hasonló ajándékát adta nékik, mint nekünk is, kik hittünk az Ur Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy az istent eltilthattam volna?« A mai napra szánt igénk történésének idejében teljesen lehetetlennek tűnt egy zsidó ember előtt, hogy egy pogány házába elmenjen. A zsidók nem barátkoztak a pogányokkal. Isten azonban megváltoztatta ezt. Elküldte Pétert Komélius házába hogy bizonyságot tegyen előtte, rokonai, barátai és minden pogány ember előtt Jézusról. Péter akarata ellenére is kapcsolatba jutott velük. Engedelmeskedett Istennek, mert keresztyén volt. Isten ma, nagyon sokszor azt a feladatot bízza a keresztyénekre hogy összeköttetést keressenek az emberekkel. Nagyon sokszor és nagyon kellemetlen helyzetet teremthet. Olyan helyzetet, ami nagyon próbára teheti az embert. Az azonban, aki életét átadta Jézus Krisztusnak ugyanúgy cselekszik mint Péter — engedelmeskedik a Mester szavának és minden áron arra törekszik, hogy az emberek megtalálják Krisztust és kövessék a keresztyén életformát. IMÁDKOZZUNK: Atyánk, imádkozunk hogy Krisztus szelleme uralkodjék életünkben. Oszlasd el előítéletünket, hogy káros hatását leküzdhessük és járhassuk a testvériség és a béke útját. A mi Urunk nevében kérünk. Ámen. — Mire kötelez engem a Krisztus iránt való engedelmességem? — Reginaid O. Edenfiel, Georgia CO