Csendes Percek, 1969 (17. évfolyam, 1-6. szám)

1969-01-01 / 1. szám

JANUÁR HAVI GONDOLATOK

Egy kiváló tanító a következő tanácsot adta: „A nagy megpróbáltatások idején olvass filozóíiát és hallgass szép zenét.” Tanácsa többé-kevésbé jő volt egy bizonyos fokig. Mert az életben sok olyan dolog adódik, amit nem változtathatunk meg, hanem csupán elviselhetünk. A tanács igyekszik kifeljeznl azt is, hogy bölcselet és zene által nyerhetünk valamiféle nyugalmat és legalább látszatát a kiegyensúlyozottságnak, amviel aztán az ember elfogadhatja a végzetszerünek tűnő sorsot.

De ez nem elégséges megoldás a keresztyénnek. A mi jövőnk, hit által látva, nem végzet-szerű. Épp ezért nem kívánjuk az eseményeket csak éppen nyugodtan eltűrni. Valóban akinek nincs lelki tapasztalaton nyugvó elkötelezettsége és isteni küldetése, élete feladataira valószínűleg három változat valamelyikét teheti: Teljesen bele törődhet mind abba, amit a sors hoz, vagy megkeseredéssel és cinizmussal láthatja úgy, hogy az emberek gonoszul csak kihasználják életét, és végül valaki körülményeire vissza hathat fanatikus dühöngéssel, mely belső félelemből és zavarból ered.

Jézus tanítványai mikor a számukra feltárult Hit új távlatai előtt álltak, érezték az erő hiányát, amire mégis oly nagy szükségük volt. Ekkor imádkozták talán legkorábbi írásban megmaradt könyörgésüket. „A Te igéd hirdetésére képesítsd szolgádat rettenthetetlen bátorsággal.” A tanítványok olyan bátorságot kértek, mely a félelemből fakadó tetteket hitből való cselekedetekre tudja átváltoztatni, olyat mely a vak érzelmi megnyilvánulásoktól eljuttatja őket a bizonyosság tudatára és érzetére, hogy Krisztus tanúi lehessenek. Bár csak ez lenne a mi célunk és kérésünk is, hogy tudjuk és cselekedjük Isten akaratát a mai időkben.

a