Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-03-01 / 2. szám

PÉNTEK, MÁRCIUS 8.

Olvassuk: II. Timotheus 1:1—7.

»» — gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely benned van —.« (II. Timotheus 1:6.)

Sokszor megcsodáljuk mások tehetségét. Ez a csodálat sokszor magaután vonja Isten nagyságának a bámulatát, aki ezt a tehetséget létre tudta hozni, bár tudjuk, hogy a megcsodált személynek sok-sok órát, napot meg évet kellett feláldoznia, hogy ezt az Isten adta tehetséget napvilágra hozhassa.

Jól emlékszem Semisire, a Fidji-szigetek egyik művészére, aki szenvedő társai között üldögélt. A lepra a kezeit eltorzította s ő csak a térdeire ereszkedve tudott pihenni. Semisi már évekkel ezelőtt a természet szépségét a tenger, az ég, a felhő, a fa, a bokor szépsége által megtanulta megismerni.

Semisi a tehetségekkel megáldott ápolónője unszolására elkezdett festegetni. Az ecsetet csak nagy nehezen tudta megfogni és kezében tartani. Egyetlen egy ujjal festett, meg festett a tenyere szélével, meg a könyökével. De Semisi megfestette első képét. Most, néhány évvel későbben, a képei sók-sok otthont díszítenek s ezekben az otthonokban képei lelkesítenek, bátorítanak. A meghiúsult remények és az elégedetlenség Semisi tehetségét felgerjesztették, festő lett, hogy festményei által bátorítson és lelkesítsen.

IMÁDKOZZUNK: Szerető Atyánk! Én olyan hanyag vagyok. Annyira nem törődöm azzal a tehetséggel, amivel megáldottál engem. Én olyan szívesen élvezem mások értékeit, semhogy én adnék azokból az értékekből, amelyet Tőled kaptam. Ámen.

— Szégyen, ha Istentől kapott tehetségünket nem fejlesztjük. — Austin Alice, Uj-Zeland

10