Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-01-01 / 1. szám

SZERDA, JANUÁR 24.

Olvassuk: János 17:13—21.

»Jézus... felemelte szemét az égre és szólt: Atyám, eljött az óra, dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged.« (János 17:1.)

Amikor szüleim Kanadáiba költöztek, előre nem látott nehéz élet várt rájuk. Sokszor fordult elő, hogy napnyugta után kinn láttam apám a szántóföldön, amint csendesen imádkozott, de úgy, hogy egész lénye belerendült.

Az evangéliumokban többször olvasunk az imádkozó Jézusról. Isten jelenlétének mindig tudatában volt és mindig az Ő segítségét kérte küldetéséhez, hogy »megtartsa, ami elveszett.« Isten állandó jelenlétét legjobban az imádság útján tanuljuk meg. Gyakorlatilag azt tapasztaltam hogy erre a legalkalmasabbak a reggeli órák. A gyermekesen egyszerű imádság megnyitja az utat Isten jelenléte felé — az Ő jelenlétének a tudatában olvasom az írást — és így az Ő jelenlétének tudata vonul végig egész napomon.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, Istenünk, megvalljuk előtted, hogy sokszor kiszárad a szívünk és nagyon távol érezzük magunkat tőled. Könyörgünk áldj és segíts bennünket hogy naponta el tudjunk csendesedni előtted, csendességünkben megtaláljunk téged és jelenléted tudatában éljük napjainkat. A mi Urunk Jézus Krisztus nevében kérünk, hallgass meg, Ámen.

— Megerősödünk, amikor Isten jelenlétét keresve megalázzuk magunkat. —

Hartford William C., Oregon

26