Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-07-01 / 4. szám

CSÜTÖRTÖK, JULIUS 25.

Olvassuk: I. János 1:5—2:2.

»Ha azt mondjuk: nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg, és igazság nincsen mibennünk.«

(I. Ján. 1:8.)

Egyszer egyik barátommal az emberi alaptermészetről beszélgettünk. Közben azt mondtam: »Ádám és Éva története az Ótestamentomban, valamint Jézus példázata a tékozló fiúról azt tanítja, hogy mindnyájan bűnösök vagyunk, kiknek szükségünk van Isten bocsánatára.«

Ez őt dühbe hozta, és azt felelte rá: »Én nem vagyok bűnös. Miért volna nekem bűnbocsánatra szükségem? Én semmi rosszat nem tettem, amiért kérnem kellene, hogy Isten bocsáson meg.«

Elképedtem barátom gondolkozásán, mert nem látok sok különbséget az ő magatartása, meg az enyém között. Én pedig nagyon is tudatában vagyok annak, hogy messze vagyok a tökéletességtől. Bűnös voltom minden nap megnyilatkozik, mikor olyat teszek, amit nem kellene és elhanyagolok valamit, amit meg kellene tennem. Mikor Ádám s Éva, vagy a tékozló fiú történetét olvassuk, nem arra kellene gondolnunk, hogy ezek csak régi emberekről szólnak. Azt kellene mondanunk: »Én vagyok Ádám, ki Isten ellen lázadt. Én vagyok az, akinek bocsánatra van szüksége.«

IMÁDKOZZUNK: ítéld meg bűneimet, Atyám, és vonj magadhoz. Add nekem a tisztaság és szeretet lelkét. Szentelj, engem a Te szolgálatodra. Jézus nevében kérlek. Ámen.

— Ahol a biblia bűnösökről szól, ott rólam van szó.—

Cook W. Károly, Indiana 27