Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-07-01 / 4. szám

SZERDA, JULIUS 24.

Olvassuk: Jakab 1:17—27.

»Ha valaki istenfélőnek gondolja magát közületek, de nem zabolázza meg nyelvét, hanem megcsalja a maga szívét, annak istentisztelete hiábavaló.« (Jakab 1:26.)

Az országutakon a közlekedési szabályok arra fifigyelmeztetnek bennünket, hogy a közlekedési szabályokat be kell tartanunk. Ha ezt nem tesszük, abból baleset és súlyos következményekkel járó szerencsétlenség származhat.

Az élet országútján is vannak jelek és nagy veszély származik belőle, ha ezeket figyelmen kívül hagyuk. Ilyen a keresztyén élet is. Arra hívogat bennünket, hogy a keskeny úton haladjunk, amely tele van nehézségekkel és veszéllyel.

Állandóan az egész világ szeme előtt járunk ezen az úton és a keresztyén bizonyságtétel egyik leghatásosabb eszköze a beszéd. A Szentírás arra int bennünket, hogy beszédünk soha ne legyen bántó. Beszédünkből nyilvánvaló lesz, hogy igaz-e hitünk, vagy sem. Keresztyén embernek mindig a legnagyobb gonddal kell vigyáznia beszédére. —

IMÁDKOZZUNK: Atyánk Istenünk, könyörgünk világosítsd meg előttünk, hogy milyen súlyos felelősséget hordozunk és áldj meg bennünket, hogy szavainkról és cselekedeteinkről megismerje a világ: a mi Urunk Jézus Krisztus követői vagyunk. Az Ő nevében kérünk hallgass meg, Ámen.

— Ha keresztyének vagyunk, akkor Krisztus nyelvén kell szólnunk a világhoz. —

da Silva, Derli Parreira, Brazília

26