Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-05-01 / 3. szám

CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 30.

Olvassuk: Jakab 5:7—11.

»Imé boldognak mondjuk a tűrni tudókat. Jóbnak tűrését hallottátok és az Úrtól való végét látjátok, hogy igen irgalmas az Ur és könyörületes.« (Jakab 5:11.)

A régi időkben az angolok kiküldték a favágókat az erdőkbe azoknak a fáknak a felkutatására, amelyek alkalmasak hajók épitésére. A fáknak mindenképen megfelelőknek kellett lenniük, hogy ellen állhassanak a tenger viharainak, a jéghegyeknek és korhadásnak.

Az Ó Testamentum hőse, Jób ugyan ilyen volt, mint ezek a fák. Egyenes jellemű volt, erős, állhatatos ember volt, mikor a csapások által sújtva, barátok által vádolva, felesége rossz tanácsára is megmaradt Isten emberének. Mindannak dacára, hogy a csapások egymást követték életében és úgy látszott, hogy imái Isten előtt nem találnak meghallgatásra, még sem vesztette el hitét, még akkor sem, mikor azt hitte, hogy már a halál következik. Akkor is azt mondotta: »Imé megöl engem! Nem reményiem; hiszen csak útaimat akarom védeni előtte.« A hite megmaradt erősnek Istenben, — életének minden csapása alatt.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei édes Atyánk engedd meg, hogy úgy élhessünk, mint Jób élt, még akkor is amikor életünk kilátástalannak látszik. Engedd ereznünk jelenlétedet a próbák alatt is. Jézus nevében kérünk, hallgass meg kegyelmesen. Ámen.

— A hit olyan, mint egy erős árboc, átvészeli az élet viharait.« —

Marian Means, Kalifornia

32