Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-05-01 / 3. szám

KEDD, MÁJUS, 21.

Olvassuk: II. Kor. 12:1—10.

»De én mindenkor veled vagyok, — te fogod az én jobb kezemet.« (Zsolt. 73:23.)

Egy hideg téli napon az apa sétálni ment fiával. A gyerek jó meleg télikabátjának nagy zsebeibe süllyesztette kezeit és úgy haladt hetykén apja mellett. Amikor egy sikos helyre értek, hiába mondta neki az apja, hogy adja oda kezét, — konokul ment tovább, amig aztán hamarosan el nem esett. Ez egy kicsit megrendítette nagy önbizalmát, de csak annyira, hogy egyik kezét kivette a kabátból és belekapaszkodott apjába. De hamarosan megint elcsúszott. Ebből végre megtanulta a leckét és engedelmesen kérte apját, hogy ő fogja meg kezét, mert saját maga nem elég erős ahhoz, hogy tartani tudja magát.

Amikor a saját magunk erejéből akarunk élni, akkor derül ki, hogy mennyire szükségünk van a segítségre. Boldog az, aki tudja, hogy Istennek Krisztusban megjelent szeretete tartja őt.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk bocsásd meg hetyke önteltségünk, hogy a saját erőnkből próbálunk élni. És kérünk, könyörülj rajtunk, amikor erőtelenül összeomlunk. Legyen valósággá számunkra Krisztusban, a mi Urunkban és Megváltónkban megjelentett szereteted, Ámen.

— Boldog az, aki tudja, hogy Isten szeretete tartja őt. —

Williamson C. R. Arkansas

23