Csendes Percek, 1967 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1967-01-01 / 1. szám

VASÁRNAP, JANUÁR 8.

Olvassuk: János 6:63—69.

»Miként a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem te hozzád, óh Isten.« (Zsoltárok 42:1.)

A zsoltáríró a tiszta víz után áhítozó szarvashoz hasonlítja az emberi lelket, amely ugyancsak sóvárogva vágyakozik az Isten kegyelme és szeretete után.

Vajon csak a zsoltáríró kiáltása ez: »kívánkozik az én lelkem hozzád, óh Isten«? Nemde az egész világ kiáltása ez? Minden ember életében bekövetkeznek pillanatók, amikor valami megfoghatatlan vágyakozás kél szívében az Isten után.

Különösen nagy és erős volt ez a vágyakozás abban az időben, amikor Jézus Krisztus e földön élt. Simon Péter ugyanezt kiáltotta, amidőn az Ur megkérdezte a tanítványokat, hogy vajon ők is el akarnak-e menni: »Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van Tenálad!« (János 6:68.)

Tedd ezt az Igét magadévá s mondd el gyakran mint egy imádságot. Közben rájössz, hogy mennyire szükséged van Istenre minden nap. Hisz’ csak Isten képes beteljesíteni szükségeinket. És minél jobban bízunk Ő- benne, annál inkább felismerjük annak szükségességét, hogy egyre közelebb kerüljünk Őhozzá.

IMÁDKOZZUNK: Atyám, jóságos Istenünk! Bizony egyre johban ráeszmélünk, hogy mi mindenestől csak tőled függünk. Taníts meg azért minket minden szükségünkben őszintén hozzád fordulni, hogy tudjunk szeretetedért és segítségedért teljes szívvel és hitből könyörögni. Ámen. ..

— Nyugtalan az én lelkem mindaddig, míg meg nem nyugszik Tebenned. — Hidalgo G. Geticia, nolivia

10