Csendes Percek, 1966 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1966-03-01 / 2. szám

CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 24.

Olvassuk: Lukács 18:9—14.

»A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek.« (Lukács 18—13.)

A farizeus és vámszedő példázatát Krisztus ezekkel a sokatmondó szavakkal fejezte be: »...ez megigazulva ment haza...« Aztán pedig a lelki élet egy nagyon fontos szabályát magyarázta: »Valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.« A vámszedő érezte, hogy bűnös volta miatt szüksége van Isten kegyelmére. Hite is volt ahhoz, hogy maradéktalanul Isten kegyelmére bízza magát.

Mi az imádság lényege? Imádság az a folyamat, mikor a bűnös ember közösségbe vagy kapcsolatba lép Istennel, aki tökéletes szentség, jóság és kegyelem. Az igazi imádság az, mikor az ember Istenhez folyamodik segítségért és ugyanakkor felajánlja magát Istennek eszközül, hogy másokon ő is segítsen. Az igazi imádságból nagy áldások származnak: Istennel való közösségünk megtisztít és megerősít bennünket; hitünk megújul és szent bizonyosságot nyerünk afelől, hogy Istenre úgy a jelenben, mint a jövőben nyugodtan rábízhatjuk életünket.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk, tisztítsd meg szívünket, hogy bűneink ne válasszanak el bennünket Tőled. Add, hogy a Veled való szent közösségből áldás származzon reánk és mások számára. A Krisztus nevében. Ámen.

— Bűneimet Istenhez viszem imádságban. —

Cox B.T. Zesely (Georgia)

26