Csendes Percek, 1966 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1966-01-01 / 1. szám

»Meg vagyok győződve, hogy sem halál sem élet, sem angyalok, sem fejedelmességek, sem hatalmasságok... sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely „vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.« (Róma 8:38,39.)

A hetedik századból való az a legenda, mely a szentéletű Cuthert püspökről szól. A püspök egy fiúcskával szakadékos tengerparton járt, mikor hirtelen borzasztó vihar tört rájuk. A megrémült gyermek kétségbeesetten így kiáltott: »Mit csináljunk? Itt a vihar tombol, a tenger háborog. Hát hová menekülhetünk?« A püspök nagy nyugalommal felelte: »Fiacskám, a menny felé vezető út még mindig nyitva van számunkra.«

Szinte azonos eset történt meg a 19-ik század elején is. Egy csoport ifjú diák szintén a kitört nagy vihar elől, egy szalmakazal alá menekült. Félelmükben buzgó imádságba kezdtek. És ez az imádság buzdította fel az egész csoportot arra az elhatározásra, hogy misszióba mennek. Az a kis csoport alkotta meg a keresztyén diákmozgalmat, amely azóta is oly sok értékes misszionáriust adott.

Nagy elhatározások és cselekedetek születnek a félelem idején, ha engedünk Isten vezetésének.

IMÁDKOZZUNK: Segíts meg Urunk, hogy fel tudjuk ismerni a körülöttünk zajló eseményekből és jelekből a Te hívásodat. Engedd a veszély idején különösen megtapasztalnunk a Te segítségedet, nyomorúságban a Te békességedet. Ámen.

— Az Isten félelme minden bölcsességnek kezdete.—

Sortidge Paula, Virginia

KEDD, FEBRUÁR 22.

Olvassuk: Kolossé levél 2:1—10.

55