Csendes Percek, 1966 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1966-01-01 / 1. szám

HÉTFŐ, FEBRUÁR 21.

Olvassuk: Ézsaiás 42:1—9, I. János 5:11—15.

»Mivel én vagyok Urad, Istened, aki jobbkezedet fogom, és aki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek« (Ézsaiás 41:13.)

A történet egy ideges idősebb nőről szól, aki méghozzá rövidlátó is volt és életében először lépett rá mozgólépcsőre. Megijedt, amint a lépcső haladt felfelé és megbotlott volna, ha egy mellette álló nő meg nem fogta volna.

— Fogja meg a korlátot,, az együtt mozog a lépcsővel! —

Úgy is tett és ettől kezdve már bátran merte használni a mozgólépcsőt.

Életünk vándorútján, sokszor rá kell lépnünk a nyomorúság mozgólépcsőjére, amikor olyan kérdések vesznek hirtelen körül, melyek megoldhatatlanoknak látszanak. Félelemmel kapkodunk és talán el is botlanánk, ha nem hallgatnánk Annak szavára, Aki azt mondja nekünk, hogy kapaszkodjunk Őbele, mert Ő velünk halad az úton.

Az Ur velünk van akkor is, amikor a meredek sziklafalon kapaszkodunk fölfelé, vagy a legsötétebb alagutjainkon haladunk át. Ő megígérte: »Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled-«

IMÁDKOZZUNK: Köszönjük Atyánk ölelő, támogató karodat, melynek biztonságát érezhettük tántorgásaink közepette. Benned vetjük minden reménységünket és bizodalmunkat, mert tudjuk, hogy te mindig megsegítesz minket. Ámen.

— Lehet, hogy mi erőtlenül kapaszkodunk Isten kezébe, de Ő erősen és állandóan fogja a miénket. —

Duxbury Eileen, Délafrika

54