Csendes Percek, 1966 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1966-01-01 / 1. szám

HÉTFŐ, JANUÁR 31.

Olvassuk: Jeremiás 17:1—10.

»Áldott az a férfi, aki az Urban bízik és akinek bizodalma az Ur.« (Jermiás 17:7.)

Vannak dolgok, amiknek értéke egyre nagyobb lesz. A nappal gyújtott lámpa értéke a sötétség idején nő meg. Pedig a lámpa mindig egyformán ég. Ilyen az Istenbe vetett bizalom is. Vannak idők, és alkalmak, amikor a bizalom sokkal nagyobb jelentőségű mint máskor.

Mennyivel nagyobb dolog Istenben bízni a szenvedések idején, mint amikor semmi baja nincsen az embernek. Milyen nagy szó, ha a beteg bízik Istenben. Vagy amikor az ember döntő kérdések előtt áll és rá tudja magát bízni Istenre.

Ha valaki rábízza magát Istenre, akkor nyugodtan tud viselkedni és nem veszti el a békességét, mert tudja, hogy teljesen Isten kezében van. Semmi sem történhetik vele, csak amit Isten akar.

Mikor Luther értesült arról,, hogy a császár elfogatási parancsot adott ki ellene, a pápa pedig kiátkozta, lement a kertbe és zsoltárokat énekelt. Megkérdezte a prior, hogy talán nem tudja mi történt? Értesültem mindenről — felelte Luther — de ez nem az én gondom, hanem az Ur Jézusé. Ha Ő úgy akarja, hogy egyházát megsemmisítsék, legyen meg az Ő akarata. Én igen csekély vagyok, hogy az Ő ügyét védjem.

IMÁDKOZZUNK: Azért könyörgöm ma Hozzád jóságos Istenem, hogy minden aggodalmaskodásom, félelmem köddé foszoljék, ama bizalom és bátorítás mellett, melyet Te a Te szent Igédben naponként kínálsz nekem. Hadd tudjam hittel és teljes bizalommal reád helyezni életemet. Ámen.

— A hit az Istenbe vetett bizalom kérdése is! —

33