Csendes Percek, 1966 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1966-01-01 / 1. szám

Olvassuk: Cselekedetek 8:26—40

»Te pedig őt, azaz az én szívemet fogadd magadhoz.« (Filemon 12.)

Ha isten gyermekei vagyunk, nem nézhetjük érzéktelenül azt, hogy mi megízleltük az üdvösség örömét, s az emberek ezrei még nem ismerik Krisztust. Isten megbízatását nem csak a lelkészek, és misszionáriusok vannak hivatva végezni, hanem minden keresztyén ember. Mindenki kötelessége, hogy lelket mentsen.

Az tehát a kérdés, hogy mennyit lehet tenni egy lélek megmentéséért? A Filemonhoz írott levélben megtaláljuk a feleletet erre. Mennyit tett Pál azért a szökött rabszolgáért?

Szóba állt vele. Beszélgetett vele, s igyekezett bizonyságot tenni előtte Jézus Krisztusról.

Bizalommal fogadta, bátorságot öntött a szívébe, s ezzel őszinteségre bírta. Onezimus teljesen kitárta előtte a szívét.

Szeretetébe fogadta, útat mutatott neki. Az ő útja ama ház felé vitt, ahol mint szolga a bűneit elkövette- Amikor Pál útirányt mutatott, a megmentő szeretet győzelmeskedett benne.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk ébressz mélységes szeretetet és felelősséget bennem a mellettem élő lélekért, aki még nem ismer igazán Tégedet. Legyek a te szented a példaadásommal, útmutatásommal, szeretetemmel, legfőképp pedig a bizonyságtételemmel. Bocsásd meg bűneimet a Krisztusért kérlek, Ámen.

— Annyit tehetünk egy lélekért, amennyi a szeretet bennünk. — E.A., Magyarország

SZOMBAT, JANUÁR 29.

31