Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1965-03-01 / 2. szám

KEDD, MÁRCIUS 9.

Olvassuk: a 32. Zsoltárt.

»Vétkemet bevallám Neked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Urnák — és Te elvetted rólam bűneimnek terhét..« (Zsolt. 32:5.)

Amikor a 32-ik zsoltár fenti versszakát olvassuk, a bűnös asszony jut eszünkbe, aki könnyeivel áztatta Jézus lábait és hajával törölte meg azokat. Megindító módon fejezte ki, mennyire bánja bűneit. Hálája és szeretete határtalan volt, mert az Ur Jézus megbocsátotta vétkeit.

Amikor kis fiú voltam, szüleimmel gyakran vettem részt azokon a régimódi bibliaórákon, amelyeket magánházakban, vagy gyűléstermekben tartottak. Még most is emlékszem azokra, akik könnyekben törtek ki és bizonyságot téve bűneikről, hangosan imádkoztak.

Akkor még nem értettem meg ezek célját, nem gondoltam arra, hogy a bűn minő kárt okoz, az ember életében. De ezek az órák mély nyomot véstek fiatal, fogékony értelmemben.

Be kell, hogy lássuk azt, hogy bűneinkkel Megváltónkat szomorítjuk és azokkal úgy magunknak, mint másoknak kárt okozunk. Csak az Isten kegyelme segíthet rajtunk.

IMÁDKOZZUNK: Hálás vagyok Uram a bűnbocsánat csodájáért. Imádkozom, hogy szavaimmal, gondolataimmal és tetteimmel elkövetett bűneim miatt, igaz feűnbánatot érezzck és ezáltal hálás lehessek bűnbocsátó kegyelmedért. Megváltóm nevében imádkozom. Ámen.

— Bűneinkkel magunknak és másoknak ártunk, a mi Urunkat pedig szomorítjuk. —

Ragnar Horn, Norvégia

11