Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1965-01-01 / 1. szám

KEDD, JANUÁR 19.

Olvassuk: 5:13.

»A ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mimódon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek.« (Kol. 4:6.)

Kissé különösen hangzik. A »kellemetes« szónál a legtöbb ember inkább cukorra gondolna, mint sóra. S valóban: kenetes vagy hízelgő beszédek inkább cukrozva vannak, s ezért émelyítik az egészséges lelket, mert ez a »cukor« hamar megerjed s méreggé válik.

Az ige ajánlotta kedvesség nem a mások hibáinak az elnézése, vagy pláne becézése, hanem az erőteljes, valódi szeretet »sója«, mely megóv ilyesmitől, s az élet igazi kívánt ízét adja meg. Só legyen, abban az értelemben, ahogy a fenti igében láttatja Urunk. Midőn bibliánk azt mondja: »Ne légy felettébb igaz! (Pred. 7:16) — nem azt jelenti, mintha egyáltalán lehetne eltúlozni az Isten szerint való életet — csak azokat akarja meggondolkoztatni, akik maguk nem szívesen veszik, de másoknak »megmondják az igazat!« S nem veszik észre, hogy ezzel nem igen javítottak, hanem csak »elsózták« a dolgot.

A só csak a marhának csemege. Embernek fűszer. Nem arra való, hogy nyalogassuk, csámcsogva rajta, hanem adja meg a kellő ízét az ételnek, s óvja meg azt a romlástól, úgy, hogy alázatosan beleolvad abba. Amúgy ellenben csak a szomjat csigázza fel. Sokszor egyenesen gyilkos bosszúszomj at.

IMÁDKOZZUNK: Urunk, ki egyedül az embernek adtad, hogy bensőjét a beszédben másoknak is kitárja, add, hogy szavainkon keresztül a Te szereteted sugározzák mindenkor mások felé. Ámen.

Nagy István (Winnipeg)

21