Csendes Percek, 1964 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1964-01-01 / 1. szám

PÉNTEK, JANUÁR 3.

Olvassuk: Zsolt. 103:8—18.

»Azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.« (Fii. 3:14.)

Az embernek nagy kísértése, hogy a múlton mereng. Jó is ez addig, amíg a múltat tükörként használjuk. A múltba merengés azonban az élet megrontója lehet, ha megakadályoz bennünket az Istennek való engedelmesség jelen szolgálatában. Emlékezzetek Lót feleségére!

Pál apostol nem esett áldozatul sem a múlton való merengés, sem pedig a jövőn való üres ábrándozás kísértésének, hanem a közvetlen előtte levő feladatoknak feküdt neki élő reménységgel. A múltból mindent elfelejtett, ami akadályozta; de semmit sem felejtett el, ami segítette abban, hogy Krisztust megragadja, s elhívásának engedelmeskedjen.

Egyszer egy diák sötét este próbált átevezni egy tavon. Beszállt a csónakba és minden erejét megfeszítve evezni kezdett. Nagyon hosszúnak tetszett az út. Már hajnalodott, mikor észrevette, hogy sehova se haladt, mert elfelejtette eloldani a csónak köteleit... így vagyunk mi is: az élet tengerén előre haladni csak az tud, aki hajlandó eloldani a köteleket, amelyek a múlt partjaihoz kötik.

IMÁDKOZZUNK: Hálát adunk Atyánk, hogy felhoztad reánk az új esztendő hajnalát. Szeretnénk úgy élni ez új évben, hogy kedvesek legyenek előtted cselelkedeteink. Tudjuk, hogy erre csak Szentlelked képesít hét bennünket. Ámen.

— Krisztusban a múlt nem vádol és a jövő nem ijeszt! —

5